Nobel-díjasok és tehetséges diákok 8. találkozója Szegeden

Nobel-díjasok és tehetséges diákok 8. találkozója Szegeden

2016 novemberének utolsó hétvégéjén ismét a tehetséggondozásé volt a főszerepet Szegeden. A Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány immár nyolcadik alkalommal szervezte meg a Nobel-díjasok és Tehetséges Diákok Találkozóját. Mintegy 50 iskola több száz diákja vett részt a különböző programokon, hallgatta meg a Szegedi Tudós Akadémia képzési igazgatójának, Bert Sakmann Nobel-díjas fiziológusnak az előadását illetve vett részt a díjkiosztó gálaesten a szegedi Kisszínházban.

Szent-Györgyi Talentum Díj 20162013 óta ezen a találkozón adják át az Alapítvány által létrehozott Szent-Györgyi Talentum Díjat, melyet szegedi Nobel-díjként is emlegetnek. Az alapítók szándéka szerint ugyanis a Szent-Györgyi Talentum Díjjal egyszeri, kimagasló jelentőségű felfedezést elérő kutatót ismernek el, akinek munkássága Szegedhez köthető. A nyertes személyéről minden évben Nobel-díjas kutatók és az alapítvány kuratóriuma dönt. A díjat 2013-ban Papp Balázs, 2014-ben Pál Csaba, 2015-ben pedig Tamás Gábor nyerték el. Az idén azonban nem adták ki az elismerést és a vele járó pénzjutalmat sem, mert a Bert Sakmann Nobel-díjas kutatóval felálló grémium úgy döntött, hogy az elmúlt év legjelentősebb szegedi felfedezése a heveny alkoholos hasnyálmirigy gyulladás patomechanizmusának megértése volt. Erről Hegyi Péter és munkacsoportja számolt be a legjelentősebb gasztroenterológiai folyóiratban. A felfedezés jelentőségét a rangos Nature  is kiemelte. Hegyi Péter a Szegedi Tudós Akadémia egyik megalapítója, a kuratórium tagja, ezért az Alapítvány Bert Sakmannal közösen úgy döntött, hogy saját tagját nem díjazza. Így a Szent-Györgyi Talentum díjat idén nem ítélték oda, Hegyi Péter professzor a gálán Szent-Györgyi Emléklapot vehetett át.

Szombaton a középiskolások egyik leglátványosabb és legérdekesebb programja azoknak a laboroknak a felkeresése volt, amelyet olyan kutatók vezetnek, akik egyben a Szegedi Tudós Akadémia mentorai is. Az SZTE Általános Orvostudományi Karán, az MTA Szegedi Biológiai Központjában, valamint az egyetem Természettudományi és Informatikai Karán összesen 12 labort kereshettek fel a diákok. Itt nemcsak nézhettek, hallhattak a kutatásokról, hanem több mindent ki is próbálhattak.

A gálaestről és a laborlátogatásokról készült beszámoló itt nézhető meg:

{videobox? &tWidth=`500` &tHeight=`339` &pWidth=`500` &pHeight=`339`}
ig9IR0KgdOI|Szegedi hírek - A jövő tudáspalántái Szegeden{/videobox}

A közlemény az SZTA Kuratóriumának nevében Varró András kuratóriumi elnök és Hegyi Péter kuratórium titkára tájékoztatása alapján készült.

2016.12.03.

Vissza