Youtube-on a Szent-Györgyi Ifjak és Mentorok előadásai


Youtube-on a Szent-Györgyi Ifjak és Mentorok előadásai

2013 novemberének végén volt a Szegedi Tudós Akadémia résztvevőinek első szegedi találkozója. A két napos eseménysorozat legkiemelkedőbb programja a mentorok és az ifjak bemutatkozó előadásai voltak.

A Szent-Györgyi Mentorok közül 17-en ismertették kutatási területüket, vázolták fel hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerüket. A témák sokszínűsége bizonyította, hogy az orvosbiológiai kutatásokban számos érdekes terület ad kutatnivalót. Előadást hallhattak az érdeklődők például a hasnyálmirigy kutatások legfrissebb eredményeiről, a paradox genetikai jelenségről, a génműködés szabályozásáról, az optikai mikromanipulációról, a szív elektrofiziológiájáról.

A Szent-Györgyi Ifjak közül kilencen vállalkoztak arra, hogy ismertessék azokat a kutatásokat, melyekbe tevékenyen bekapcsolódhattak Témáik között szerepeltek kémiai, biológiai, környezetvédelemi.

A találkozón elhangzott előadások a honlapon is megtekinthető a videók menüpontban, a 2013. második félév címszó alatt illetve a YouTube-on.

A közlemény az SZTA Kuratóriumának nevében Varró András kuratóriumi elnök és Hegyi Péter kuratórium titkára tájékoztatása alapján készült.


 

2014.01.28.

Vissza